~ Ott ül a foteljában.Vagy inkább úgy mondom:trónusán.

Ősz haja:korona.

Egyetlen szál nem lóg belőle.Arca szép metszésű,nemes.Mosolyog.Rejtélyesen,mint egy szépen megvénült egyiptomi királynő.Csak a kezét csókolom meg,mert tudom,hogy arca omlatag,törékeny;halványkék erekkel van befutva,és oly vékony,csoda,hogy mozdul mág.Szemével nem lát,csak a lelkével.Leülök eléje.Nem szólok egy szót sem,de végül kimondom ,amit gondolok:

- Szép vagy.

- Tudom.

A hangsúlyában egy olyan ember hangja érződik,aki egész életét önvizsgálattal töltötte.Minden démonát és angyalát igyekezett fölismerni.Tudja,hogy hol vétett s mikot tett jót.És azt is pontosan tudja - bár nem látja magát a tükörben - ,hogy amit ő most belül él,az kívülről csakis szép benyomást kelthet.

Egy vak királynő ül előttem.Mosolyog.Közel százéves,de a külvilág dolgairól tökéletes tudomása van.Tudja,mi történik a barátaival,a tanítványaival,az országgal,a világgal.Két csodálatos szolgáló angyala van - derék asszonyok - ,akik nemcsal leírják azokat az üzeneteket,melyeket a láthatatlan világból diktálnak neki,de föl is olvásák számára mások munkáit,könyveket,újságcikkeket.

Igen,Máriának két földi angyala van,akik ismerik szellemiségét,vagyis szárnyalnak vele a gondolatok világában - és ugyanakkor gondját viselik.Tisztába teszik,etetik,mosdatják,fésülik - egyszerre játsszák mellette a földi és égi anyák szerepét.Állandó,kettős szolgálatban vannak.Segítenek neki alkotni és meghalni.Őket még jobban csodálom,mert ezt a ritka mutatványt teljes névtelenségben teszik.És fölöttük a láthatatlan angyalok.Szinte hallani a szobában a suhogást.Valósággal zizeg itt a levegő,mint egy nagy töltésű trafóházban.Sokan vannak itt.A királynő ki - be jár a két világ, a két tudatállapot között.Hol itt él,hol ott.Semmi félelem nincs benne,még szorongás sem.Csak derű.Úgy beszél a saját fizikai elmúlásáról,mintha csak a blúzát készülne levetni - tudja,hogy nincs halál.Már nem maga miatt él.Mások miatt.Azt mondja,nem készült ilyen hosszú életre,most mégis derűs;itt tartják még.

Szükség van rá.

Lényéből árad a derű és a szeretet.De úgy,hogy fizikailag érezni.Nemcsak rám sugárzik.Az,hogy ebben az országban még valamennyire élhető világ van,neki is köszönhető - mint egy atomerőmű,úgy működik itt,ebben a kis lakásban.Innen ad bölcs melegséget,jókedvet,és sugározza mindazt,amit a könyveiben leírt.S miközben beszél hozzám,én arra gondolok,hogy sikerült neki!Sikerült úgy élnie,ahogy mondta!Sikerült az eszményeihez felnőni,és azzá lenni,akinek valah álmodta magát.Mindannyiunk életében hatalmas szakadék tátong,eszmény és valóság, mű és élet között.Én könyvet írtam a szeretetről,de ha valójában meg akarom tudni,hogy mi az,hiába nézek a saját szívembe,sok mindent látok ott,de nem olyan éretten,hogy elmondhassam:"Én magam vagyok a szeretet.Tessék rám nézni:az vagyok,amiről beszélek."

De Mária elmondhatja ezt.

Maga lett a szeretet.

A küszöbe alól is árad,és a vak szeméből,a papírvékony testéből,és a végtelenül erős lelkéből;nem tudok úgy eljönni tőle,hogy valami ajándékot ne adjon,s küldjön azoknak,akik hozzám tartoznak.Ez nem szentimentális szeretet.Ez egy papnőnek a bölcs sugárzása.Mindenét elosztogatta.Ahányszor megyek,egyre kevesebb tárgyat látok a lakásban.Mindenét elvitték már.

De hozat újakat,apró babákat,emléktárgyakat,csokikat,hogy mindig legyen mit adnia.Ebből a lakásből ajándék nélkül még nem jött el senki.Szerintem még a villanyszámlás se.De a legtöbb,amit ad,nem tárgy,hanem gondolat.És egészség.Sok embert meggyógyított,s gyógyít talán ma is.És derű!Derűt ad!Rossz kedvűnek én még nem láttam soha.A kérdésemre, "Hogy vagy?"- azt válaszolja,de harsányan kiáltva:

- Jól!!!

Akkor is,ha szinte haldoklik már.És ezt nem színjátékból mondja.Azon a szinten,ahol önmagát megéli,nincs halál.A nyilvánvaló fizikai bajok,de még a haldoklás sem befolyásolják lelkiállapotát.Pedig biztos sokat szenved.Leírhatnám az állapotát naturálisan,gerontológiai vagy orvosi szemmel is.Leírhatnám a keserves szenvedéstörténetét,de pont a lényeget hagynám ki:a győzelmet a test felett.Kár,hogy nem tud már táncolni,mert egész biztos,hogy táncba vinne.Kitáncolnánk az utcára,végig a Pasaréti úton,egészen a forgalmas Moszkova térig.Én vezetném,mert ő nem lát már;kontya lebomlna,ősz haja repülne,lobogna;a villamosok és a buszok megállnának,a siető emberek megtorpannának,az ablakokból döbbenten bámulnák a különös párt - s egész biztos,hogy kettőnk közül én lihegnék először a fáradtságtól.

Amikor eljövök tőle,erősebbnek érzem magam.

Igazabbnak.

És azt gondolom:"Sikerült neki!"

S ha egynek sikerült - azt jelenti,hogy másoknak is sikerülhet.

Adja Isten mindenkinek ne csak a szép halált,hanem ilyen bölcsen megélt,jól megépített,gazdag életet!

/Müller Péter/

(Azon a napon és éjszakán írtam,amikor Mária átlépett a szellemi hazánkba.

Másnap délben tudtam meg a hírét.Így lett egy vallomásból búcsúzás.)

1908 - 2007

~ Az a mániám, vagy szent őrületem, hogy amit írok, azt érdekesen írjam.

Nincs jogom sem tudománnyal, sem művészettel untatni senkit.

Eddig 150 könyvem jelent meg, de 200 lesz azután ha már levetem a testemet.

Legalább tíz évre való örökség rejlik még nálam, amit megtaláltok, ha már nem leszek itt. Mert fontos, hogy az üzenetek, amik rajtam keresztül életre keltek, eljussanak azokhoz, akiknek szükségük van rájuk, ebben a zavaros, veszte felé száguldó világban. Soha nem akartam mást, mint írni. Így, kilencvennyolc évesen is. Az írás az, ami erőt ad, az a tudat, hogy feladatom van, adhatok. Pár éve, egy betegség folytán a halálkapu közelébe sodródtam, de visszaküldtek, mert még mindig szükség van itt rám. Versekbe tudtam önteni azt, amit akkor megéltem.

Rengeteg versem van, 1925-től írom őket, egészen a mai napig. És csakis azért, mert tudom a halhatatlanságot. Az emberek általában annyira félnek a haláltól, hogy inkább menekülnek őrültségek felé. Pedig nem kell félni. Nagyon rossz erők dolgoznak ma a világunkban. A gyűlölet a szeretet megbetegedése. Le kell szerelni a gyűlöletet, mert az újabb gyűlöletet és harcot szül, ami sehova nem vezet és lehúz. A szeretet felemel, könnyűvé tesz.

Éljünk inkább felfelé. Az emberek többsége önző, csak önmagára gondol.

Azért dolgozom írok és tanítok -, hogy ébresztőt fújjak, bebizonyítsam, hogy a másokért való szolgálatnál nagyobb ajándék nincs. Egész életemben úgy segítettem másoknak, hogy nem kértem pénzt érte. Erre azért voltam képes, mert tudtam, hogy az anyagi javak nem sokat érnek, egyedül a fölfelé törekvés, az önzetlen segítségnyújtás az, ami értelmet adhat az emberi életnek. Hiszen nem én vagyok a fontos, hanem az, hogy amit az isteniből kapok továbbadhassam. A világ önző, de az emberek vágynak a jóra, a szeretetre. Ezt mutatja az is, hogy Mária néni könyvei a világ minden táján olvasottak. A Szintézis Szabadegyetem amit prof. László Ervin filozófussal indított útjára Mária néni és a Szepes Mária Alapítvány is egyre több követőre talál.

Feladatom, hogy felemeljem azokat, akik nem látnak tisztán, de vágynak a fényre.

Ugyanakkor természetesen minden ember mágus, azaz birtokában van annak a teremtő erőnek, amellyel megváltoztathatja saját életét. Az önismeret nagyon fontos, ebben jó iránytű lehet a grafológia, az asztrológia, vagy akár a reinkarnációs út megvilágítása. Ez utóbbinak kimondása a Vörös oroszlán című regényem megszületésekor 1946-ban nagy vihart kavart. Sok hasonló témájú könyvvel együtt ezt is betiltották. Sőt. Elégették. De hamvaiból feltámadott. Érdekes, hogy néhány évtized elteltével a világ számtalan országában sok kiadást megélt. A vörös oroszlán megjelenése után Hamvas Béla, a nagyszerű író, filozófus, polihisztor, aki akkor könyvtáros volt a Széchenyi Könyvtárban azt írta nekem: Egy városban vagyunk, nem lehet, hogy ne ismerjük egymást. Innen indult a haláláig tartó barátságunk és kölcsönös tiszteletünk. Az emberek egyre nagyobb számban értik, hogy ebben a bolond, ám érdekes (ahogy az akkori kiadóm jellemezte) történetben mennyi igazság van. Magyarországon egyébként csak a rendszerváltást követően jelenhetett meg, azóta azonban folyamatosan jelen van az olvasók életében. Ez az én sorsom nyolcéves koromtól mást sem tettem, mint írtam, de csak nyolcvanévesen váltam elismert íróvá. Nem tehettem mást, ömlött belőlem a gondolat, a szó, és nincs megállás ebben ma sem.

Mária néninek álmoskönyve is megjelent. Mit gondol az álomvilágról?

Az álmokkal csak a pszichológusok foglalkoznak. Pedig életünk harmadát töltik ki, és rengeteg üzenetük van. Ezért írtam az Álomszótárat. Az álom nem ismeri a halált. Ha egy hozzád tartozó meghal, álmodban lehet újra fiatal és beszélgethetsz vele. Repülsz álmodban. Vagy zuhansz. Nyelveket beszélsz. Szellemünknek csak egy része van itt. Ez alól a zsenik kivételek, hiszen ők képességeik nagyobb százalékát tudják a Földön kamatoztatni. Az, aki bölcsen él, tudja, hogy van kis halál, ami az éjszakai álom időszaka, és van nagy halál, ami a jelmezünk, azaz a fizikai valónk elhagyásával indul, és egy hosszabb pihenővel folytatódik. Ezt követi az újraszületés, ami egy új szerep felvállalásával jár a Földön. A szellem törvénye, hogy minden lélek a fejlődésért születik le, azaz minden élet lehetőséget kínál újabb feladatok felismerésére, és megoldására. Éppen ezért nem véletlen, hogy milyen szülőket, családot jelölünk ki magunknak, a környezetünket, külsőnket is mi választjuk, az alapján, hogy mi segítheti leginkább a haladásunkat. Úgy érzem, hogy a jelenlegin túl én még több életben leszek jelen a Földön, és mindkét alkalommal írói szerepet vállalok.

Még nem esett szó a sok tanítványról, és a sok rajongóról akiknek olyan sokat adott és ad.

Sokan megkeresnek, és én mindenkinek szívesen adok abból, amim van. Külföldiek, magyarok egyaránt megtalálnak, segítséget, gyógyulást kérnek, tanácsot egy kétségbeejtőnek tűnő élethelyzetben. A mai napig borzasztóan érdekelnek az emberek. De nem kegyetlen kíváncsiság rejlik e mögött, hanem empátiás beleérzés. Nem is lehet élni pszichológia, karakterológia nélkül. Hogy tudsz bánni munkatársakkal, gyerekekkel, egy író hogy tud hiteles figurákat formálni, ha ezeket nem ismeri?

~Én az embereket önmagukhoz vezetem. ~

Semmi erőszakot nem alkalmazok. Tessék egy könyv, ha tehetem, elé teszem. Sorsszerű, hogy kihez milyen könyvek kerülnek. Véletlen nincs. És függetlennek kell maradni, mert ha elkötelezzük magunkat valahova, lehet, hogy el kell adni a lelkünket az ördögnek.Hamvas Béla mondta nekem, hogy ennek a világnak az a végtelen tragédiája, hogy hiányzik belőle a közép. Az aranymetszet. Ami középen van, ami szilárd. Én ott vagyok! Minden emberben benne van az isteni szikra. A lelki érettség foka dönti el, mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után. Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. Én a mai napig remekül érzem magam, egyetlen gondom az öregség. A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. Csak ez számít, semmi más.

Mária néni az élő példa rá, hogy sikerülhet. Sugározza a jót, a biztonságot, a belső harmóniát.

Ha egy embert megmentesz, vagy átsegítesz a bajon, egy világot mentettél meg. A sorsod sokkal inkább a te felelősséged, mint amennyire kényelmes volna. Választhatsz jól és választhatsz rosszul. Amiben most élünk, egy átmeneti állapot. Mindenki mindenki ellen. Borzalmas vad erők tombolnak. Nagyon sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy úgy érzik, nincs belőle kiút. Pedig van, de csak egyéni! Tömeg megváltás nincs! Egyénileg kell megtenned, amiért születtél, be kell töltened a jobbik szerepedet. Mert vigyázz, kínálkozik rosszabb is! Próbáljátok magatokat megismerve, másokat segítve, mások felé a jót sugározni. Jót tenni és tudni, hogy ami most látszólag rossz, utólag kiderülhet, hogy jó.Nem formálhatjuk át a világot a magunk képére. Mindenkinek joga van a saját világához. Tökéletes ember nincs, mert akkor nem a földön lennénk. Mindenkit arra tanítok, hogy legyen önmaga, hogy betölthesse azt a feladatot, amire született. Aki kapni akar, annak először adni kell. A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára. Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek. És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek.

Ébredni kell ahhoz, hogy önmagunkra találjunk, hogy fényt jelenthessünk a világnak, hogy segíthessünk a Földön.

Mária néni igazán tartalmas életet él. Elégedettnek, boldognak érzi magát?

Rettenetesen boldog vagyok, amikor alkotok. Nekem olyan fantáziám van, hogy égtem, lángolva írtam mindig. Ha valaki azért ír egy művet, hogy bejön e vagy sem, az nem sokat ér, csak ha magáért a dologért csinálja. Akkor születnek remekművek. Ez az átalakítás egyedül az áldozat tüzében mehet végbe. Mert hő nélkül nincs átváltozás, finomodás, fejlődés. Ebben a pozitúrában az én helyett a te, a birtoklás helyett a feltétel nélkül való adakozás, a kapzsi harácsolás helyett a mulandó javakat szétszóró önfeláldozás kerül. Fontosak a mágiák amiket írok, hogy az emberek megtanulják, hogyan ne vegyenek mérgező gondolatokat magukhoz. Semmiképpen ne elfojtással, hanem kis csúsztatással, például másokkal, magasabb rendű dolgokkal foglalkozva.

Egy ember soha nem magányos ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.

És ne feljtsétek el: Az élet örök, halál nincs.

~ Szepes Mária az ezoterika nagyasszonya.~

Tömérdek ismerettel, és a tudással szembeni olyan alázattal, ami csak a legnagyobbaknak adatik meg. Mint ahogy a sugárzó, érdek nélküli szeretet is csak a kiválasztottak jussa. Ezek birtokában válik korunk fénykibocsátó üstökösévé, aki vajúdó mindennapjaink kétségbeesett egére fest egy követhető irányt.

Ahogy nincs két egyforma ember, két egyforma memória sincs, különböznek ezek a dolgok is. Tény az, hogy a gyengülő agy, amely nem annyira aktív, a régebbi képekre jobban emlékszik. Én azonban mindig jelen vagyok. Ha például érdekesnek találok valamit, ha vonz valakinek a problémája, vagy elemzem, vagy megfejtem álmát, én mindig jobban megjegyzem, mint ő maga, én emlékszem jobban vissza. Roppant fotografikus memóriával születtem és írok is. Sokszor nem is értettem, amit láttam, de megjegyeztem. Édesapám híres, ragyogó színész volt, olyan ember, aki ha belépett a színpadra, ott nem élt más. Anyám pedig primadonna volt .A legnagyszerűbb emberek egyike, akiket valaha ismertem. Nagyon jó meghallani az embernek, akinek színésznő volt az édesanyja, hogy az a legtisztább, legbecsületesebb asszony volt a világon. Apám epilepsziával küszködött. Mi nem örököltük az ő szerzett betegségét, de örököltünk egy olyan fokú érzékenységet, ami egyfelől rossz, hisz túlzottan sebezhetővé tett minket, másfelől jó, mert kitűnő felmenő antennákkal rendelkeztünk. (biztos vagyok abban, hogy csak az ilyen nyitott, egyetlen meghatározó társadalmi osztályhoz sem sorolható, úgynevezett "bohém" családhoz csapódhattak a legkülönfélébb emberek az élet valamennyi szintjéről. A becsvágy e nyüzsgő baktériumkultúrájának közegében világra jönni, hatásai között felnevelkedni, különleges sorsot jelent. - Emberek és jelmezek) a fivéremmel közös élményeink voltak, közös volt a szellemiségünk. A tudomány, a művészetek területén mindenkit személyesen ismertünk. Óriási életművet tudtam megírni, amiben segített a vele közösen létrehozott iskola is. Óriási életmű született meg egy nagy nyomás alatt. Mert soha ne születik semmi sem, még a viccek sem, sőt, főleg azok nem, nyomás nélkül. Nekünk nem volt más, mint ebben a rejtett katakombában őrizni a kultúrát. Nagyon magasrendű emberekkel, kiválóakkal. És minden bejött hozzánk. A külföldi irodalmak is.(szemeszterünk anyagát előre elkészítettük. Az emberi felfogóképesség természetével számolva színes, egymást kiegészítő könnyebb, nehezebb témák váltogatták egymást megbeszélésekkel. Az alapfakultásokat a fivéremmel átbeszélve és írtam le, mintegy tizenhetet. Ezek a metafizika egész területének esszenciáját tartalmazzák, amelyekhez kérdéseket és gyakorlatokat írtunk. - Emberek és jelmezek) a Nyugat egy ócska, kopott kis szerkesztőség volt, de nekem a mennyország, a végítélet, a csoda.

Engem nagyon érdekelt mindenki. Ady mindenekfelett, de Karinthy Frigyest is imádtam. Fordításai sokkal jobbak voltak az eredetinél, a Micimackó például, vagy az Egy komisz kölyök naplója remekművek. Ő egy próféta is volt. Amikor az első nagy szerelme meghalt, kijelentette: "Boga meghalt. Mintha egy daganat támadt volna az agyamban." Aztán írt egy darabot is, Holnap reggel címen, amelyben egy svéd professzor megoperálja egy fiatalember agyát. Neki ekkor még egyáltalán nem voltak tünetei, csak később, harminchat körül kezdődtek a bajai. És ott volt a második felesége. Egy alkalommal, amikor igyekeztek valahová, a nő idegesen felkiáltott hozzá: "Siessen már, mit vacakol annyit". S ekkor Karinthy ezt írta a naplójába: "Fog maga az esőben állni. Nem ennyi ideig." S Arankát később elvitték, meztelenül ázott az esőben és éhen halt.(az ember teljes lénye az a része is, amely a tudattalanba zárul a nappali érzékelése elől. S ez a tudattalan a mindannyiunkban élő clairvoyant, aki zárt leveleket olvas el, távolba hatol, gondolatokat fog fel, és titkos érzésimpulzusokra reagál. - A tarot bölcsessége)

Mit gondolsz, miért élek én? Azért, mert nyolcvanéves koromtól sikereim vannak? A siker fárasztó. Hallatlan sok olyan irányzat van, ami veszélyre figyelmeztet minket. Mert hisz én is írom a cikkeimet, hogy vajon ki vezeti ezt a földi űrhajót, nem térítették-e el az anarchisták? Kiabálni a háztetőről, hogy emberek hova, miért így, ha másképp is lehet. Szóval ez az én feladatom, ezért élek 90 évesen is.

Én azért élek, hogy adjak, erőszak nélkül, annak, aki hagyja, és imádok írni. És azért lettem karakterológus is, mert az emberek különfélék, és hogy ne rosszul közelítsek hozzájuk. Soha egy fillért sem fogadtam el, úgy tanítottam negyven évig. Mindenféle műfajban alkotok, nincs olyan műfaj, amiben ne dolgoznék, illetve van: a szocreál. Én fűrészport rágni sosem tudtam. Nekem olyan fantáziám van, hogy égtem, lángolva írtam mindig. Meg vagyok győződve, hogy amit az ember passzióból, hobbiból, s nem lángolva, lelkesen csinál, abból nem jöhet ki semmi jó. Ha valaki azért ír egy művet, hogy bejön-e, vagy sem, hogy mennyi pénzt kap ért, az nem sokat ér. Csak ha magáért a dologért csinálja. Akkor születnek remekművek. (ez az átalakítás egyedül az áldozat tüzében mehet végbe. Mert hő nélkül nincs átváltozás, finomodás, fejlődés.

Ebben a pozitúrában az én helyett a te, a birtoklás helyett a feltétel nélkül való adakozás, a kapzsi harácsolás helyett a mulandó javakat szétszóró önfeláldozás kerül.- A gyógyító öröm mágiája)

Megtanítani, hogyan lehet jól szeretni. (akit szeretsz, azt hagyd menni. Engedd a maga útjára. Akkor úgy éreztem, ez nem is olyan nehéz dolog. Végül tapasztaltam, hogy az élet legsúlyosabb, legnagyobb próbája. - Angyalok éneke)

Az élet örök, s ezt a fizikából tudom. A gondolatokat enkefalográffal mérik. S ez energia. De hogy mivé alakul ez az anyaggá olvadt fény, ami vagyok, az más kérdés. Hisz csak az idegekkel átszőtt modellben derül ki egy eszméről, hogy mi benne a hiba.

Ezért nem lehet a könnyűből tanulni, csak a nehézből.

Gondoljuk csak el: ha elképzelem, hogy megfojtom a fal túloldalán kalimpáló szomszédomat, akkor nem történik semmi, de ha meg is teszem, akkor jön a börtön, jönnek a borzalmak. (a gyakorlattá tett elmélet fontosságát nem csak mi hangoztatjuk. Az "élet könyve", a természet éppúgy ezt a törvényt bizonyítja, mint ahogyan az ember valamennyi műve a kettős ritmusra épül. Ha az ember kihagyja a megvalósítás erőfeszítéseit abból, amit létre akar hozni, a legnagyszerűbb terve sem jut el a realitás küszöbéig: életképtelen marad. Még hatványozottabban érvényes ez az önmegvalósítás, a mulandó világból való kilépés operációjára. - Angyalok éneke)

A barátaimmal minden halálkor születésnapot tartunk. Megünnepeljük, hogy egy könnyebb, egy másik dimenzióba lépett át szerettünk. Ezáltal ők is könnyebben viszonyulnak az elmúláshoz. Ez a mostani létünk csak egy jelmez, amit levesz az ember. Nem ismerek egyetlen színészt sem, aki levetvén Lear király jelmezét, megsiratta volna azt.

Nem.

Felveszi civil ruháját és megy tovább. (az ember, akármilyen nagyszerű, mulandó élményben részesül, átutazóként éli át. Amit megcsodál, száguldó dimenzióvonat ablakából figyeli. Amit kíván és kiharcol magának, kölcsönkapja, és pillanatok alatt visszaveszik tőle Pedig érzi: valahol, képzelete határtalan kiterjedéseiben a végtelen öröm tengere zúg, s benne folytatja csillagéletét a világmindenség valamennyi csillaga. - Angyalok éneke)

Lenne még egy üzenetem.

Minden útvesztő nyitott befelé és felfelé.

Nem biztos, hogy amikor úgy képzeljük, hogy ébren vagyunk, akkor vagyunk ébren és álmunkban vagyunk kábultak, lehet, hogy fordítva van, ahogy az ősnépek hitték, és az ausztrálok ma is, mert álmainkban élnek a halottaink, beszélünk velük, szép tájakon járunk és egyszer csak rájövünk, hogy tudunk repülni - igazi tudásunk birtokában akkor vagyunk. Ha az ember meg akarja érteni saját életét és a világot, akkor azt ajánlom, próbálják úgy fejteni a nappalaikat, mint az álmaikat.

Miért születtem oda, ahova születtem, miért ez a szülőm, miért ez a munkám, miért ezek a barátaim?

Egy csomó dolgot úgy fejtsek meg, mintha egy álmot fejtenék.

(minden kalitka tárva-nyitva áll fölfelé. Ökleidet ne zúzd tehát véresre a falak döngetésével! Repülj ki zárlatodból a felső kijáraton át a benned élő Lélekmadár szárnyaival! - A tarot bölcsessége)

A szellemnek nincs kora. Mindenki tehet olyasmit, ami nem én-görcs, amit valakiért tesz.

Egy ember soha nem magányos, ha hajlandó a másikról beszélni.

Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsit többet adni. (az ember összefügg a mindenséggel és benne minden élőlénnyel. Ha szabadulni akarsz, univerzális kötéseket kell kioldania. S a legerősebb kötődések bennünk a világhoz és emberekhez való relációk. Ezért lehet mások problémájának kibogozásán, mások ügyeinek megoldásán keresztül saját problémáink megfejtéséhez hozzájutni. - A mindennapi élet mágiája)